Szeptember 20—az Egyetemi Sport Nemzetközi Napja

A mozgás az óvodás korú gyermekek lételeme. Ezért is volt természetes, hogy a Soproni Egyetem invitálását örömmel fogadtuk, miszerint vegyünk mi is részt az egyetemi sportnapon. Borongós időben, de vidám, mosolygós nagycsoportos gyerekekkel indultunk hát a közeli egyetemi sportcsarnokba. Gyors átöltözést követően birtokba vettük a nagy teret, megismerkedtünk a minket kedvesen fogadó Péter bácsival, valamint segítőinkkel, Trixi és Dorina nénivel. Egy rövid bemelegítés után máris pattogtak a labdák az ügyes kezekben, gurítottunk, céloztunk. Megismerkedtünk a röplabda hálóval, ami számunkra újdonság volt, de kihívást egyáltalán nem jelentett, hiszen a gyerekek hamar ráéreztek annak magasságára, s arra, hogyan kell ügyesen áthajítani a labdát felette. Ezután szusszantunk picit, ami nem pihenést jelentett, nem, nem, csak egy kicsi gimnasztikát: fejkörzés, karlendítés, törzshajlítás—mind-mind ismerős gyakorlatok. Büszkén néztük Gabi nénivel, hogy milyen precízen, fegyelmezetten viselkednek gyermekeink. Ám az igazi móka csak ezután következett. Gyorsan két csapatot alakítottunk és már indulhatott is a váltóverseny. Itt az ügyességre, a gyorsaságra és a figyelem összpontosítására volt a legnagyobb szükség. S hogy ezeken a területeken is jeleskedtek a gyerekek mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy döntetlennel zárult az alma és a körte csapat versengése.
A jutalom sem maradt el: mindenki névre szóló oklevelet, kitűzőt és egy apró ajándékot kapott.
Vidám hangulatban, kellemesen elfáradva, felfrissülve indultunk vissza az óvodába. Útközben még a Nap is kisütött.
Köszönjük a meghívást, nagyon jól éreztük magunkat!

 

 

Szerző:Szarvasné Jónás Hajnalka
vezetőpedagógus

 

egyetemi sportnapegyetemi sportnapegyetemi sportnapegyetemi sportnapegyetemi sportnapegyetemi sportnap

Elérhetőség

Soproni Egyetem Lewinszky Anna Gyakorló Óvoda

Címe: 9400 Sopron, Zsilip utca 1.
Telefonszám: +36-99-518 710
Mobil: +36-30-6 185 016

Honlap: la.uni-sopron.hu
e-mail: gyakovoda@uni-sopron.hu